2013. szeptember 4., szerda

Romantikus hálószoba

Vágyaink között szerepel egy romantikus hangulatú hálószoba négyoszlopos ággyal? Könnyebben, gyorsabban, és olcsóbban kivitelezhető, mint gondolnánk.
Négy fakarikára van szükség, amiket a második képen látható módon az ágy négy sarkával függőlegesen a plafonba elhelyezett csavarhoz rögzítünk, majd lemérjük a karika és a padló közötti távolságot, melyet néggyel szorozva megkapjuk, hogy mennyi textilre lesz szükségünk. (Az anyag ugyan duplán van egy-egy karikában, de a textil méretszélességének a fele is elegendő, ezért elegendő néggyel szorozni.)
Bár a képen nem látható, de ha tovább szeretnénk fokozni a hatást, úgy is megoldhatjuk, hogy az ágy fej- és lábrészénél egyben hagyod a textilt, tehát nem négy, hanem csak két részre szabjuk. Ez esetben a gyűrűnél lágy csomót kötve ívesen átvisszük a másik gyűrűhöz, ahol szintén lágy csomót kötünk rá. Természetesen így annyival több anyagot kell vásárolni, amennyi az ágy szélessége, plusz az íves esésre rászámolni 10-30 cm-t attól függően, milyen mélyen szeretnénk a görbületét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése